2012. március 25., vasárnap

őszibarack=kakk

Péntek délután és tegnap is szilva püré volt az előétel uzsonna előtt. Pénteken már mosolyogva fogadta az ízét, tegnap már a nyammogásig is eljutottunk, de kaki sehol...
Ma már az őszi püré volt terítéken. Először most is csodálkozott az új ízt érezvén, majd nyammogásba mentünk át, de a lenyelés nehézkesen ment, így trükközéshez folyamodtunk. Megkapta a tápiját, majd a nagy cuppogás közepette a cumisüveget a kiskanál váltotta fel, benne az őszivel, az őszi meg végül a pocakban landolt, mert reflexből még nyelt a tápi miatt. Majd tápi vissza és megint kanál. Na így sikerült néminemű gyümit a pocakba juttatni. 
Sőt még egy kis banánt is cuppogtatott a drágám nagy élvezettel és abból még nyelni is sikerült mindenféle rafkóskodás nélkül. :)
Így gyümölcsöző volt ez a nap kaki terén is!!!
A kaja témához még annyit, hogy eljutottunk odáig, hogy mindenféle nyűglődés nélkül már 90-100ml-ket eszik Gordon.


Írtam, hogy szombaton megpróbálunk pisit vinni a laborba. Ott megdőlt a dolog, hogy dédi ugyan bejött reggel 7-kor a pisiért, de mivel sehol sem találta nem vitte el. Nos azért nem találta, mert úgy gondoltam, hogy ha bejön majd frissen lecsatolom a pisit a fütyiről. No, de fél 8-kor megállapítottam, hogy sikertelen volt a pisi tolvajlás, mert kicseleztek és a pelusba csurogtak... 
Így holnap reggel újabb próbálkozás lesz. Remélem most már tényleg sikerül, mert nincs több pisifogó zacsim.
De péntek óta sikerül teát diktálnom Gordonba, sőt diktálni sem nagyon kell. Amikor ébren van megkínálom és  iszogat belőle. Így a napi minimum 50ml tea elfogy. :)


Ma reggel mama beugrott Gordonhoz egy percre, de ahogy Ő mondta, tényleg csak egy percre. :)


Mami is volt Ilona nénivel (fehér mama) látogatóba.
Ilona néni továbbiakban fehér mamaként fog szerepelni, mert nővérem fia Rómeó így nevezte el és rajta maradt, bár rokoni kapcsolat nem fűz hozzá, jó barátságot ápolnak anyukámmal.


Este megint volt kádban úszás, de kb. 15 perc úszkálás után Gordon rádöbbent, hogy Ő irtóóózatosan éhes és ááááá, így igaz, hogy 2 részletben, de 150ml-t evett. Hihetetlen, hogy tényleg megéhezik az ember egy jó fürdőzés után. :)






Ja, és reggel cukin nézelődtünk, meg nevetgéltünk és hangokat adtunk ki, amit anyuka próbált 8 percen keresztül levadászni kisebb nagyobb sikerrel. íme:









































Nincsenek megjegyzések: