2013. február 24., vasárnap

Gyógytorna gyógytorna hátán

Ez a hét a mindennapi gyógytornáról szólt. Minden reggel bementünk a klinikára, hogy egy nagyon profi és Gordonnal cukin bánó Hajni néni megtornáztassa Gordont. A cél az, hogy a már műtött lába tökéletesen működjön mire a másik oldal gipszbe kerül. Napról napra egyre többet várt Gordontól , így a második napon már 90 fokban hajlott a térde, persze nem jó kedvében. A kúszáshoz még mindig nem használja a jobb lábát, de ma voltunk uszodába. Nem úszáson, csak izomlazító vízben pancsoláson. Először nagyon kapaszkodott apába, de 1 perc alig telt el és már csak úgy csapkodta a vizet. Nagyon szereti a vizet, főleg mikor apa hasít vele a vízben és forog vele, azt teli pofával kacarászva élvezi. Apuci próbálta a vízben tornáztatni a lábát, de ahogy a szárazföldön is, állandó ellenállást tanúsít. Ennek ellenére sikerült evvel a fürdőzéssel elérni valamit, mert miután hazaért a játékba feledkezve, hason fekve, a jobb lábát átkulcsolta a balon. Ez nagyon szó, mert tényleg nagyon ritkán használja. Sőt, ma rám mászva mikor próbált felállni a térdelő pózig is eljutott sírás nélkül. Így minden nap tervezzük elvinni, mert az Újhegyi usziba a belépő 600 ft 2órára és 3év alatt ingyenes, ami szerintem a többi uszi árakhoz képest nagyon kedvező, pláne, hogy az állandó úszásoktatások miatt a legtöbb helyen nem is lehet emberi időben igénybe venni a gyerekmedencét.

Jövőhéten csak egyszer kell vinni Gordont megmutatni Hajni néninek, hogy hogy halad, remélem elégedett lesz vele...

2013. február 18., hétfő

Pápá gipsz!

Ma végre lekerült a gipsz amire annyira vártunk. Bár az örömöt beárnyékolta Gordon sírása és fájdalma.
Mikor levették a gipszet nagyon sírt, bár akkor már 4órája nem aludt, nagyon álmos volt, de amint mozgatni akarta még jobban rázendített. Orvos csak késő délután tudott volna ránézni, így haza jöttünk, mert a holnapi fél 8-as nagy vizitre amúgy is be kell mennünk. A kocsiban aludt 1 órát és már nem is sírt. Így megnyugodtam, hogy nem fáj neki. Aztán mikor próbáltam neki behajlítani a térdét akkor nagyon nyöszörgött. Az izmai teljesen beálltak... remélem holnap végre lesz gyógytorna, mert ma persze az se volt. 
A sebe nagyon szép, sokkal rosszabbra számítottam, ha lekopik a betadine akkor lefotózom.
Az ülés még nem nagyon megy neki, gondolom a hasizmai is ernyedtek. 
Viszont ma végre nagy kádba fürödhetett, aminek nem volt olyan kitörő ováció az eredménye, mint az szokott, hisz nem értette, hogy most ezt hogy hogy? Most legalább jó tiszta és illatos. A lába cserepes, jó vastagon bekrémeztem és masszíroztam a lábát, amit nagyon élvezett. :)

Tegnap még csak így tudtunk mosakodni...

Ma meg már pancsiiiiiiiiiiiii :)))

2013. február 10., vasárnap

viszket?

Gordon az utóbbi pár napban nem alszik túl jól. Lehet a foga vagy az, hogy már viszket a gipsz alatt a kis bőre. Napközben is csak rajtam szeret csüngeni. A mai nap apáé, mert nem vagyok valami jól, megfáztam és most fekszem. Persze ha kimerészkedek rögtön "rohan" oda hozzám, hogy vegyem fel. illetve a szoba ajtót ha nem csukom be, rögtön betámad. :D Annyira édes amúgy. :)
Szóval éjszaka jobb esetben olyan 1óráig kel, de aztán reggelig alszik, de volt olyan is, hogy 1 órát aludtam egész éjjel, mert ugrálnom kellett hozzá. Most már, ha sűrűbben kel akkor kap egy kis fájdalom csillapítót ami után egy hang nélkül alszik reggelig. Tegnap az étvágya elég csapni való volt, ma már jobb egy kicsit. 

Holnap lesz 4 hete hogy fent a gipsz,vagyis 1 hét és megszabadulunk tőle!!! Hurráááááá
Csak úgy elszaladt ez a pár hét, annyira ügyesen viselte. Viszont már eléggé szűkös a hasánál a gipsz, de remélem egy hét alatt azért még nem hízza ki. :)
Kíváncsi vagyok hány kg-ot fog nyomni a gipsz levétele után. 8 kg volt egy hónapja mikor megkapta.

És egy kép ami lemaradt, pedig  a műtét előtti napon készült.


A 4 generáció látható a képen... Gordon, apukája, papája és dédipapája. :)

2013. február 7., csütörtök