2013. szeptember 13., péntek

FIGYELEM!



 ÚGY DÖNTÖTTEM, MIVEL A GYEREKEK ÉS A MI ÉLETÜNK IS EGYBEFOLYIK, EGYÜTT ZAJLIK , ÍGY A KÜLÖN BLOGOKAT MEGSZÜNTETVE, EGY ÚJ BLOG ÍRÁSÁBA KEZDEK.

PONTOSABBAN, EZT ÉS LÁZÁR BLOGJÁT MÁR NEM ÍROM TOVÁBB, HANEM EGY HARMADIK BLOGBAN FOLYTATOM KIS CSALÁDUNK TÖRTÉNÉSEINEK MEGÖRÖKÍTÉSÉT AZ UTÓKOR VAGYIS GYERMEKEINK SZÁMÁRA ÉS AZ ÉRDEKLŐDŐK SZÁMÁRA!

AZ ALÁBBI SZÖVEGRE KATTINTVA MEGTALÁLJÁTOK AZ ÚJ BLOGOT.

CSALÁDI KÖZÖS BLOG

A LÉNYEG NEM VÉSZ EL, CSAK ÁTALAKUL! ;)

Rég nem írtam...

... és ezt már szóvá is tették. :)

A legutóbb írtam, hogy átalussza az éjszakát, ami kb 1 hétig tartott. Aztán megint kelt éjszaka 1x enni, de most már szintén 1 hete ismét átalussza az éjszakát. Szerintem meg lesz ez. :) A reggeli kakaóból mostanában 100-150 csúszik, de már nem a spécit kapja, hanem a sima DM-es 3-ast, majd ez után csipeget a mi reggelinkből pár falatot. Lényegében egész nap képes csipegetni, mert amint kaját lát vagy látja, hogy főzök ő azonnal hamm-hammozik és addig nem nyugszik, míg nem kap. Így egyszerre nagy mennyiségeket továbbra sem fogyaszt, de legalább eszeget.

Mozgásügyileg nem léptünk előrébb, kúszik-mászik, de inkább az utóbbi, mert rájött, hogy az gyorsabb. Viszont ha mégis kúszásra adja a fejét és rászólunk, hogy emeld a popsit, akkor megemeli és mászik, vagy csak megemeli és vissza is teszi a földre. :))

Próbálkozunk az önálló étkezéssel, már megvan a szándék, nem dobja el az evőeszközt, de a kanálra- villára való étel feljuttatásához még segítség kell neki.


Beszéd terén, egész nap hadovál, de sok értelmeset nem mondd. Viszont a pápá nagy kedvenc lett, azt sokat mondja, pl ha elmegy egy repülő  felettünk, akkot is van brrrr pápá, vagy ha csak valaki kimegy tőlünk akkor mutatja és mondja, hogy pápá, vagy ha adok rá cipőt akkor is.
Anyaaaa van , de szigorúan jajveszékelős hangon! :) Ennyit az anyuhoz való ragaszkodásomhoz... :p

Játék terén az autók és repülők visznek mindent. a repülőket repteti és berreg-zúg hozzájuk, az autókat tolja berregteti, kész üzem van nálunk egész nap. :))

Az idei utolsó meleg nyári napon strandolni is voltunk, ami nálunk még nem fordult elő, hisz van saját medencénk, de az így nyár végére már használhatatlanná vált és gondoltuk had szocializálódjon kicsit. :)


És megvolt az első nyalókázás is :)


És egy vidi Gordonról amikor is dobol... úgy, hogy soha se látta, hogy kell csinálni, csak oda lett ültetve. :O :)



2013. augusztus 8., csütörtök

"bátyósodunk" :)

Gordon már 3. éjszaka nem kel fel az éjféli tápijáért, sőt már a reggeli kakaós tápiból is csak 50ml csúszik. Ami azért nem túl szerencsés, mert előre kikevertet kap, ami 200ml-s kiszerelésben van, így 150ml megy a lefolyóba, hiszen már vacsira sem kéri a tápit.
Szóval a vacsi is már rendes kaja, ma pl nagyon jól evett husi levest (főleg sárgarépát), majonézes krumplisalit és mákos gubát. Szóval három fogásos vacsora után (még ha nem is mindig 3fogásos) nem csoda, ha átalussza az éjszakát. Eddig se volt nagy gond az az 1 kelés, de így egyenesen csúcs, hogy 20:00-8:00ig alszik. Majd reggel megissza a kis kakaóját, ha úgy tartja kedve csipeget az én reggelimből, de fél 11kor már óbégat, hogy nyam-nyam-nyam-nyam. Így akkor kap ebédet és 11-kor megy aludni kb fél2-ig.
Még van jó pár üveg a tápiból, de azt hiszem azt az 50ml kakaót tejcsibe keverve fogja már megkapni... És ezennel be is fejeztük a tápizást.

A mai nap csúcs eseménye, hogy magától ment fel mászó pózba , tehát meg lett az eredménye annak, hogy folyamatosan mászattam , ami annyira berögzült neki, hogy ma magától vette rá magát nem is egyszer, sőt már a kanapén is(mert hogy eddig ott szigorúan kúszott). Szóval mától hivatalosan is mászunk. :)

A másik cukisága, hogy mivel ebben a dög melegben a nap nagy részét bent töltjük a baby tv szinte egész nap megy (imádom, hogy angol, remélem tapad rá), szól benne sok-sok zene és dal, és amire már tegnap is felfigyeltem, de ma meggyőzött, h nem halucinálok, szóval az az, hogy Gordon dúdolja amit hall. :)))
Épp a vonatával jött  utánam a konyhába mikor is hallom, hogy dúdolta az éppen tvben szóló dalocskát, nagyon cuki volt! :))
A másik ilyen, hogy mikor a kanapénál kapaszkodva mászkál és akkor jön valami zene, egyszer csak felteszi mindkét kezét (miközben pocakkal  a kanapénak támaszkodik) és elkezdi rázni a fenekét... vagyis táncol. :))))) Persze nem minden zenére, csak ami éppen olyan, azt még nem figyeltem ki, hogy mik azok, mert egyébként Ő se azért csinálja mert mondom, hanem tök ösztönösen ráz párat és játszik tovább. A játék a kanapénál amúgy általában kis autó tologatása brümmögő hangok kíséretében. :)

Rajzolgatás még mindig csak pár vonal erejéig megy, aztán rájön, hogy mennyivel nagyobb brahi a krétákat a dobozba be-ki pakolni vagy urambocsá jó messzire eldobálni, hogy anyu had hajolgasson, úgyis olyan nagy a hasa. :D




Mászós vidi

2013. augusztus 2., péntek

szupinálunk

Gordon gyógytornásza tegnap szupinált cipőt javasolt kipróbálásra, így ma elmentünk a mammutba, mert ott van kifejezetten egy olyan gyerekcipőbolt ahol csak szupinált sarkú cipőt árulnak.
Így erre esett most a választás:
http://supykids.hu/fuzos-gyerekcipo/fifi-kek-mix-fuzos-gyerekcipo-mas-meretezes!!!-lasd-lejjebb#




Mammutozás után Ikeába mentünk, mert Gordon új ágyához sehol se kapni gumis lepedőt és kb fél perc alatt maga alá gyűri a simát... Így ha már ott voltunk kapott nagyfiús ágyneműt és huzatot is, így Lázár megkaphatja azt amit Gordon használt a kiságyban. Sőt, kapott egy kis asztalt két kis székkel is. :) Kipróbáltuk, azt hittem ledől majd a karfa nélküli székről, de nagyon stabilan ült és játszott így végül is megvettük neki. :)
http://www.ikea.com/hu/hu/catalog/products/50178411/








2013. július 24., szerda

mászás, rajzolás

Gordon mászik, nem saját magától megy fel mászó pózba, de apja szerint tegnap a fűben megtette, de én még nem láttam. Szóval ha kis segítséggel a hóna alja környékét nyomom, felmegy mászásba és elég sokáig elmászogat anélkül, hogy kúszó pózba vágná magát. Sőt, ha játékhoz is ér, már akkor se vágja hasra magát, hanem egyik kezével kinyomva tartja magát míg a másikkal mahinál. Van, hogy ez eltart percekig, de akkor azok a percek lehet, hogy végig vannak nyüsszögve. :) Szóval nem mintha szívesen csinálná, de mégse tesz ellene, ami jó. És hozzáteszem a mászás az első gyógytorna után jött képbe és a 3. után tartunk a fent leírtaknál. :)

Tegnap írtam a bevásárlólistát az ágyban, közben Gordon az ágy mellett állt a mellkasát az ágynak támaszkodva, így a kezei szabadok voltak. Gondoltam rajzolok valamit, mert nagyon nézett. Rajzoltam egy napocskát, egy szemüveget, autót, majd kivette a kezemből a tollat és életében először nem eldobta, hanem Ő is rajzolt! :)



A kavicsozás nagymestere:


Valamelyik nap megmértem és 75cm magas a drágám! :)

2013. július 12., péntek

Állatkert vol.2

Hétfőn megejtettük Gordon élete 2. állatkerti látogatását.
Bő 3 órát töltöttünk ott, mert én nem bírtam tovább...
Gordontól nagyobb lelkesedésre számítottunk az állatokat illetően, de ha nem is lelkesedés, de időnként meglepettség látszott rajta. :)
A kedvence az elefánt...HÁZ volt. Már kivülről kiszúrta magának a szép, kupolás épületet, majd kirobbantani is alig lehetett belőle. :)
Meleg is volt, pláne, hogy tavaly szeptemberben voltunk és így a tömeg is kisebb volt. Asszem jövőre már nagyobb sikere lesz és lehet, hogy Lázár is már totyogni fog addigra. :p


Kedden Gordon kapott egy siesta cipőt, márkaboltból, ahol nagyon segítőkész volt a hölgy mire megtaláltuk a kis keskeny lábára legideálisabb cipit, ami 19-es.
A cipő

Szerdán itt volt a gyógytornász, aki nagyon aranyos és szimpatikus , bár Gordonnak erről nyilván tök más a véleménye. :) Hetente fog jönni. Azt mondta, hogy sok meló lesz vele, de semmi rosszat nem tud mondani, teljesen jók a "kilátásai". :))

Csütörtökön pedig ismét egy PIC-es szomszéd jött hozzánk látogatóba Zita személyében, aki a keresztelőn is itt volt. :)


Ma pedig a tervek szerint wc szűkítőt megyünk venni, mert már 2x sikerült a wc-be kakilni a szemfülességünknek köszönhetően, de nm volt túl kényelmes. :)

2013. július 5., péntek

13.fog és egy kéz!

A napokban kíbújt a 13. fogacska is, méghozzá a bal felső szemfog. Mindenféle nyűgösség és hiszti nélkül és sok-sok kakis pelus kíséretében. :) Persze már hetek óta próbált áttörni, talán 1-2 éjszaka volt is mikor felsírt, de nem említésre méltó. És a hígabb kakinak meg kifejezetten örültem. Ma persze már megint egy kemény kaki várt  pelusban, amihez amúgy is szokva vagyok tőle. :)

Étvágy ügyileg sem haladunk, vagyis eszeget, de az ebéd átlag 5 kanál...
Viszont ma azt mondta egy korababás anyuka, hogy a kakaó elveszi a gyerekek étvágyát. Ezen most elkezdtem morfondírozni... mert szinte minden nap van kakaó, vagy ha nem is kakaó, akkor maci kávé vagy dédi által preferált ovomaltine. Gordon mindegyiket szereti, így most nem tudom, hogy mit tegyek. Ráadásul ma vettem neki egy spéci multivitamint, amit több korababás anyuka is ajánlott étvágygerjesztő hatása miatt, ebből napi 1 szemet kell elszopogatnia amit profin meg is tett ma az első szemmel. :) Bíztam benne, hogy ha a tikk-takk megy, akkor evvel sem lesz gond. :) Vagyis ha most elveszem az ízesítést a tápiból és közben adom a vitamint, és valóban megjön az étvágya, akkor nem fogom tudni, hogy valójában minek is köszönhető   a dolog. :O
Asszem annyit teszek egyenlőre, hogy minimálisra csökkentem a tápiba szórt porok mennyiségét, h mégis legyen íze, de ne vehesse el az étvágyát. 

ÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉssssss
a tegnapi nap szenzációja, hogy Gordon egy kézzel vezetve jár! Persze kis vonattal, meg két kezes segítséggel már régóta profin megy, de egy kezes segítséggel még sose merte. 
Tegnap egyszer csak kapott egy szikrát az agyam, h ideje lenne megpróbálni(persze már volt pár ilyen szikra, csak partnerre nem leltem), elengedtem hát a bal kezét és mondtam, hogy menjünk. Először ellenkezett, de csalogattam a másik kezemmel , amihez csak úgy fért hozzá, hogy 2 lépést megtett. Ekkor kaptam vérszemet, hogy ha megy 2 lépés akkor megy 12 is. :) Így is lett! :)
Videó felvétel céljából átadtam dédinek , hogy egykezes sétáltassa, de persze, úgy ahogy a kis vonattal se megy szívesen, ha őt itt van, ezt se kivitelezte túl szépen...  Ha velem van bezzeg egy hang nélkül jön-megy egész nap a vonattal, vagy éppen egy kézzel, mindenféle ellenvetés nélkül. Nem hiába, tudja, hogy kinél mit lehet. :))))
A videó azért se kerülhet publikálásra , mert dédi épp egy szál bugyiban és trikóban nyomult a felvétel során. :)))
Igyekszem dédit megtanítani a kamera rejtelmeire és készíteni egy videót, ahogy velem szépen sétál. :)

Szerdán megkapta a 18.hós oltását is, így most teljesen utolérte magát szuri ügyileg. 1 hónap múlva pedig megkapja az első bárányhimlő ellenit.


Kedden mértem és 9160 gramm volt.