2011. június 20., hétfő

Vérvétel és felkészítés

Ma reggel 6:50 perckor Lacim és én álltunk az egészségház bejáratánál és vártuk, h beengedjenek. Majd 7 órakor megnyílt az ajtó és beözönlöttünk, kb mindenki vérvételre. Szóval voltak vagy 20-an előttünk, de leadtam a pisit és sorra kerültem én is a terhességem első vérvétele kapcsán. Aztán rohantunk haza, mert nagyon nyűgös voltam a korai keléstől és attól, h nem vehettem étket a számba a felkelés után rögtön. Haza értünk és én bebújtam az ágyba, hogy kialudjam a nyűgösséget, persze előtte ettem! Lacim  féle szendót!  :)


16:30-ra pedig szülésfelkészítő tanfolyamra voltunk hivatalosak. Lacim oda is elkísért és végig hallgattuk a gátmetszés, a császármetszés és a különféle fájdalom csillapító módszereket. Lacim időnként hol zavarában, hol kínjában röhögcsélt, és mint egy gyerekre rá kellett szólnom, h fejezze be. :D Elhangzott az is, h nem javasolják, hogy apuci  premier plán nézze végig a szülést, mert hát kapcsolatok mentek rá erre. Aztán amikor kijöttünk Lacim csalódottan közölte, h ő pedig videót akart készíteni... premier plán! :D Én már eddig is úgy gondoltam, h elég ha a fejemnél van, fogja a kezem és úgy vesz részt, nem is tudtam, h ilyen tervei vannak. :DDD Aztán lehet, h csak viccelt. Nála sose lehet tudni. :DD De így szeretem! Nagyon!!!

Nincsenek megjegyzések: