2012. május 16., szerda

Kengyel

Ma egy másik orvossal is megnézettük Gordon csípőjét és sajnos egy azon véleményen volt, mint a másik. Bár ő talán nem volt annyira elkeserítő, mert nem mondta biztosra a műtétet. Szerinte ez a kengyel egy fantasztikus dolog és helyre jöhet ettől a csípő. Ami miatt nem zárja ki 100%-ra az az, hogy a korrigált kora már 4hónapos , ami csípő esetében soknak számít, viszont ennek ellenére fejletlen a vápája ,így van esély, hogy még fejlődik és a kengyel segítségével jól.


Napközben nem okoz gondot Gordonnak a kengyel, csak az elalvás nehézkes benne.
Az első (tegnap) éjjel apuci ügyelt és azt mondta gyakran felkelt a kis drágám. Viszont ma a napközbeni alvások aránylag könnyen mentek, de kizárólag babakocsiban ringatva megy a dolog.
Most este a fürdés  után evészetnél elaludt a karjaimban és ahogy leraktam egyből felkelt, mert hátra próbáltam rakni és ő képtelen így aludni. Bár nappal aludt háton, viszont én fordítottam meg mikor már mélyen aludt.
Na szóval estére kipárnázta apu a babakocsit, h a hasa magasabban legyen, de a térde alatt is van valami puha és már alszik kb. 2 órája.




A ruházatát illetően csak hálózsákot tudunk ráadni, így vettünk két nyárit amibe el tudjuk hordani.


Úgy döntöttünk apával, hogy most egy ideig nem visszük bölcsődal foglalkozásra és így vissza tudunk állni a hétfő-csütörtöki dévényezésre, mert így legalább arányosabban van megmozgatva szegénykém az állandó kengyelezés után....




Nincsenek megjegyzések: