2011. július 19., kedd

Védőnőnél 2.

Tegnap ismét meglátogattuk a védőnénit. 
Először pisilnem kellett és azzal minden rendben volt. 
Majd beírta az összes eddig megszerzett leletek alapján az okosságokat a kismama könyvbe és a saját kartonjába. 
Hozzáteszem megdicsérte a kis könyvemet, hogy milyen aranyos így becsomagolva. :)
Megmérte a súlyomat is , a legutóbbi látogatása óta - ami kb 1 hónapja volt - fél kg pluszt mért, aminek igazán örültem. :)))
Majd szívhangot is néztünk, igaz, hogy nagyon nehezen leltünk rá a pindurka baba pindurka szívére, de hallottuk verni méghozzá 145/p sebességgel. :)
Említettem neki az aggodalmaimat a kombinált teszt kapcsán és mondta, h minden eredményem tökéletes, szóval megnyugodhatok.
Vérnyomás alacsony, mint mindig, szóval reggeli tejeskávé javasolt, sok tejjel. 
Illetve több folyadék, mert a vizelet vizsgálat során valami kristályok voltak és az arra utral, h túl sűrű volt, szóval igyak többet! :o
Azt is mondta, h mivel 2 hete volt a 12.heti UH, ne nagyon éljen bele magam, hogy holnap dokibá csinál UH-t. :(
Szóval simán lehet, hogy ki kell bírnom a 19.heti UH vizsgálatig, ami augusztus 30-án lesz, a szülinapomon. 
Minden esetre én még reménykedek, hogy ha magától nem is, de ha megkérem, rá néz kis G-re, háthaaaaaaaaa :)


mai méretünk elvileg: 85mm







Nincsenek megjegyzések: