2013. július 5., péntek

13.fog és egy kéz!

A napokban kíbújt a 13. fogacska is, méghozzá a bal felső szemfog. Mindenféle nyűgösség és hiszti nélkül és sok-sok kakis pelus kíséretében. :) Persze már hetek óta próbált áttörni, talán 1-2 éjszaka volt is mikor felsírt, de nem említésre méltó. És a hígabb kakinak meg kifejezetten örültem. Ma persze már megint egy kemény kaki várt  pelusban, amihez amúgy is szokva vagyok tőle. :)

Étvágy ügyileg sem haladunk, vagyis eszeget, de az ebéd átlag 5 kanál...
Viszont ma azt mondta egy korababás anyuka, hogy a kakaó elveszi a gyerekek étvágyát. Ezen most elkezdtem morfondírozni... mert szinte minden nap van kakaó, vagy ha nem is kakaó, akkor maci kávé vagy dédi által preferált ovomaltine. Gordon mindegyiket szereti, így most nem tudom, hogy mit tegyek. Ráadásul ma vettem neki egy spéci multivitamint, amit több korababás anyuka is ajánlott étvágygerjesztő hatása miatt, ebből napi 1 szemet kell elszopogatnia amit profin meg is tett ma az első szemmel. :) Bíztam benne, hogy ha a tikk-takk megy, akkor evvel sem lesz gond. :) Vagyis ha most elveszem az ízesítést a tápiból és közben adom a vitamint, és valóban megjön az étvágya, akkor nem fogom tudni, hogy valójában minek is köszönhető   a dolog. :O
Asszem annyit teszek egyenlőre, hogy minimálisra csökkentem a tápiba szórt porok mennyiségét, h mégis legyen íze, de ne vehesse el az étvágyát. 

ÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉssssss
a tegnapi nap szenzációja, hogy Gordon egy kézzel vezetve jár! Persze kis vonattal, meg két kezes segítséggel már régóta profin megy, de egy kezes segítséggel még sose merte. 
Tegnap egyszer csak kapott egy szikrát az agyam, h ideje lenne megpróbálni(persze már volt pár ilyen szikra, csak partnerre nem leltem), elengedtem hát a bal kezét és mondtam, hogy menjünk. Először ellenkezett, de csalogattam a másik kezemmel , amihez csak úgy fért hozzá, hogy 2 lépést megtett. Ekkor kaptam vérszemet, hogy ha megy 2 lépés akkor megy 12 is. :) Így is lett! :)
Videó felvétel céljából átadtam dédinek , hogy egykezes sétáltassa, de persze, úgy ahogy a kis vonattal se megy szívesen, ha őt itt van, ezt se kivitelezte túl szépen...  Ha velem van bezzeg egy hang nélkül jön-megy egész nap a vonattal, vagy éppen egy kézzel, mindenféle ellenvetés nélkül. Nem hiába, tudja, hogy kinél mit lehet. :))))
A videó azért se kerülhet publikálásra , mert dédi épp egy szál bugyiban és trikóban nyomult a felvétel során. :)))
Igyekszem dédit megtanítani a kamera rejtelmeire és készíteni egy videót, ahogy velem szépen sétál. :)

Szerdán megkapta a 18.hós oltását is, így most teljesen utolérte magát szuri ügyileg. 1 hónap múlva pedig megkapja az első bárányhimlő ellenit.


Kedden mértem és 9160 gramm volt.

Nincsenek megjegyzések: